Svájc bejegyzései

Na, megvolt a nagy tavaszi népszavazási kör, az eredmények teljes mértékben beleillenek a Svájcról alkotott képembe

• a javaslat, hogy a könyvek mostantól fix árasak legyenet (azaz a kiadó mondhassa meg mi az áruk, és attól a boltok nem térhetnek el), megbukott. Mondjuk nem is kár érte, mert saját maguk alatt vágták a fát a kezdeményezők: az Amazonról, Németországból rendelt könyvekre nem vonatkozott volna.
• látványos igennel elfogadták a szerencsejáték-törvényt. Ez inkább arról szólt, hogy a szövetségi és a kantoni szint milyen jogosítványokkal rendelkezik, de van egy nagyon szimpatikus része is: a lottó és sportfogadás bevételek csak közhasznú célokra fordíthatóak
• alkotmányba került, hogy a hétvégi házak csak a lakásállomány 20%-át tehetik ki. Mert különben a gyönyörű alpesi tájat elcsúfítják a lehúzott redőnyű, elhagyatott nyaralók. Ezzel természetesen azokon a helyeken, ahol már 20% vagy afölötti jelenleg is a szint, az összes nyaraló értéke azonnal megtöbbszöröződött. Jól megmutatta, hogy a hagyományos svájci józanságot és szabadpiaci elkötelezettséget könnyen meg lehet hekkelni, ha a síkvidéki agglomerációk hamis Heidiland-illuzióit használjuk ki.
• Zürich kantonban elutasították az állampolgárrá válás feltételeinek szigorítását. Továbbra sem előfeltétel a C vízum vagy a büntetlen előélet. Jellegzetesen, minél kevesebb külföldi él egy községben, annál többen akarnak ott szigorítást.
• nem növelik évi négy hétről hat hétre a kötelező minimum szabadságot. Nagyon immunisak a svájciak az SP szociális demagógiájára, és pontosan látják, hogy nagyon veszélyes jelenleg bármi olyat csinálni, ami a svájci munkaerő költségét még tovább emeli.
• nem lehet leírni az adóból a lakásvásárlásra félretett pénzt. Az ellenérvek meggyőzőek voltak: ne bonyolítsuk az adórendszert; ha a spórolást akarjuk bátorítani, akkor miért pont a lakáscélút, miért nem mondjuk a gyerek taníttatására félretett pénzt? Az adójóváírások mindig a gazdagoknak kedveznek: ez a pénz hiányzik majd az államkasszából, amit persze a középosztály erősebb adóztatásával kell pótolni, tehát az egész egy negatív szociális transzfer.

Sokan azt hiszik az alpesi hegyivadászoktól féltek. Pedig dehogy.

"Idejönnek a mi kicsi Svájcunkba, aztán kecskét áldoznak a fürdőkádba Ramadánkor. Meg a gyerekeik késelik egymást a téren. Meg eltiltják a lányukat az iskolai úszásóráról. Ha ennyire nem tetszenek a szokásaink, miért nem mennek haza?"

Most mi is beálltunk az undorítószokás-importőrők színes táborába: saját mosógépünk van!

Annyira persze azért svájciasodtunk már, hogy előbb szereztünk hivatalos, pecsétes engedélyt a háztulajdonostól, és Kingi megtudakolta az önkormányzattól, hogy milyen plusz engedély kell még (semmilyen). Szóval csak semmi Schwarzwashen...

Mikor láttam a német könyvdíjassal az interjút, először azt hittem, valami arab bevándorlóval állok szemben. Melinda Nadj Abonji, fene gondolta volna, hogy eredeti nevén Nagy Abonyi Melinda, aki a vajdaságból vándorolt ki öt éves korában.

Ez a két opcióm van nekem is. Vagy maradok Herr Nagy, akit vagy "nagi"-nak, vagy "nözsi"-nek próbálnak ejteni, vagy átneveztetem magam: Herr Nadj, amit a legtöbben "nadzs"-nak ejtenek.

Kinginek bezzeg nincs ilyen problémája.

"a földön, ahol nevemet hibásan írják fölébem"

A család az egy hónapni karácsonyozás alatt tíz kilót hízott, és ebből Lilibaba részesedése csak 1100 gramm....

A falon lévő maszkokra, amiket egy hónapja hangos gügyögéssel üdvözölt, most már rá se bagózik.

Tegnap kérdezték tőlem, hogy Svájcban mi a vélemény a magyarországi politikai helyzetről. Akkor azt válaszoltam, hogy "túl messzi és túl kicsi ország vagyunk, nincs hírértékünk". Azóta a helyzet változott, az új médiaalkotmány kiverte a biztosítékot mindenhol.

A Tages Anzeiger címlapon hozott cikket "Orbánnak Oroszország, Kína és Szingapúr a példakép" címmel, meg egy interjút a kelet-európai tudósítójával: "A magyar kormány leállítja a demokráciát".

A svájci sportok közül kitűnik a Schwingen nevezetű, amit leginkább "népi jellegű segédhentes-birkózás"-nak lehet leírni. Nagydarab svájci pasik fűrészporban próbálják kétvállra fektetni egymást. A klasszikusbirkózástól főleg abban különbözik, hogy mindenkin egy furcsa, öves gatya van, amit megmarkolnak, és azzal próbálják átdobni egymást ("tusra menő öv-kabát" ha még a 25 évvel ezelőtti emlékeim helyesek).

A frauenfeldi verseny igazi svájci ünnep, amire hónapokkal előtte elfogy az összes jegy. A népiségre sokat adnak, tehát a bíró fekete havasi gyopár mintás ruhában van, körös-körül felvirágozott tehenek, a versenyzők az itatóból mosnak arcot-kezet.

Mi nem mertünk elmenni rá, de a tévéből néztük, és hozzá stilszerűen Röstit ettünk. A Schwingerkönig aztán Kilian Wenger lett, aki megszólalásig hasonlít rám: pontosan ugyanolyan magas és ugyanannyi kiló mint én.

A svájci tévé 50 perces riportfilmje. Némettudás ajánlott. Magyartudással néhol vicces.

Errefelé az a divat, hogy az albérlet letéti díja egy elkülönített, lekötött számlán kamatozik, amit csak közösen, vagy bírói végzéssel lehet felbontani. Persze három éve nekem nem volt ennyi pénzem frankban,  még az első havi fizut se kaptam meg, úgyhogy kénytelen voltam forintmegtakarításomból átutalni. Azóta a frank 150 forintról 220-ra drágult, és ezzel én 350 ezer forintot kerestem (plusz kamat), anélkül hogy bármit is csináltam volna.

Máshonnan nézve: a főbérlőm rákényszerített, hogy a szerencsétlen magyarországi devizahitelesek verejtékén keressem degeszre magam.

Ha ott lennék, szotyit szórnék rá. A csíleit kellet volna megsárgázni színészkedésért.

A gugli ebédlőjét két csoport töltötte ki: kis sarokban néhány magabiztos spanyol drukker a megfelelő polóban, körülöttük meg sok-sok svájci meg egyéb svájcközeli drukker. Tíz perccel a meccs vége előtt már egyáltalán nem lehetett hallani a méhzümmögést a drukkolástól (hopsvíc).

Az a vicces, hogy mindenki laptoppal megy drukkolni :)

Hétvégén a Zürichi vásárban lángossütödét találtunk. Magyarok voltak, természetesen. Az én szabályom eddig az volt, hogy "évente egyet, a Balatonon", de ezt egyre nehezebb betartani, így ettünk fokhagymás-tejfölös-sajtos lángost. A sütősök azt mesélték, sokat kerestek itt Svájcban tejfölhöz hasonló dolgot, és a nyertes nem valamiféle Rahm lett, hanem egy joghurtfajta. Később meg is büntették őket ezért, mert az élelmiszerfelügyelet szerint ha valami joghurt, akkor ne írják ki, hogy tejföl. Szóval fokhagymás-natúrjoghurtos-sajtos lángost ettünk. A sajt se trappista volt, de ezt úgy se várta el tőlük senki.

Amúgy itt Zürichben ismerik a lángost, volt régebben egy néni, aki ezzel futott be. Persze senki nem fogadta el magyar specialitásnak a tejfölös-sajtos lángost, így egy idő után kénytelen volt bevezetni a "paprikás" verziót. Az eredmény az, hogy zürichiek paprikásan eszik a lángost, és azt hiszik ezzel valami echte ungariche scpecialitätet esznek, míg mellettük a magyarok kétpofára zabálják a sajtos-tejfölöst.

Van hómpédzsük is.

Megvolt Zürich szokásos ünnepe. A hóember 12 perc 54 másodpercig égett mielőtt felrobbant, ezzel precízen megjósolta a magyarországi választások végkimenetelét. Sajnos a számolás kicsit bonyolult, de hétvégén kiszámolom és beírom az eredményt :)

Mert Svájcban a csütörtök is félnapos ünnep. Hogy ne örüljünk annyira, havazik. És már visszavíttük a síléceket a kölcsönzőbe.

Azt hiszitek Amélie maga cipelte a törpét minden hegycsúcsra? Dehogy! Hiszen van erre szakosodott vállalkozás, a Teddy to the Top. Matterhorn-ra kétszázért, Nepálba háromszázért viszik el a plüssállataidat, a fényképeket kiírt cédén kapod.

Morgen Abend im Jugendkulturhaus Dynamo: Nagy Feró és a Beatrice

Tegnap este 19:40-kor legyőztem a Fruchtdrache*-t a Final Fantasy XII-ben, és kijelentettem Kinginek, hogy akkor most menjünk el a város másik végén lévő református templomba, ahol este 8-kor valami Gospel-kórus műsor lesz. Nagyon precízek voltunk, felöltöztünk, pont elértük a 151-es buszt, ami elvitt a vasútállomásra, ott várt 2 percet, átnevezte magát 152-es busznak, és elvitt a templomig.

Bennt csupa amerikai "prézdelord" meg "bornegen" dalokat énekeltek, de nagyon lelkesen, és ahhoz képest, hogy ez az adliswili helyi kórus, meglepően profin. A hangosítással volt kis probléma, a basszusgitár elnyomta a nyolcvan ember hangját, de ezt egy idő után megszoktuk (vagy észrevette magát a hangmérnök). A kislányról**, aki rendszeresen velem egy busszal jön hazafelé egy nagybőgővel***, pedig kiderült, hogy mellesleg szólót énekel, és hihetetlenül jó hangja van. Legalábbis a legutolsó Megasztárban amit még láttam, nála sokkal tehetségtelenebb énekesek nyöszögtek és kaptak tapsvihart. Itt hallgatható.

És hogy mi volt a látnivaló? A karmester csajszi, akinek kocsmárosné típusú melle és hatalmas dekoltázsa emlékeztetett minden férfit a Teremtett Világ Megannyi Szépségére.

* azért Fruchtdrache, mert használtam vettem a játékot, és aztán kiderült, hogy németül beszél

** kábé 20 éves lehet, de mostanában az nekem már csak "kislány"...

*** igazából nem nagybőgő, de hegedűnek nagy, cselló sem lehet, nagybőgőnek meg kicsi. Én mondtam Kinginek, hogy nevezzük el ezt a típust "kisbőgő"-nek, de megvétózta.

Állítólag az egyik alapfilm, amit minden svájcban élő külföldinek látnia kell: Die Schweizermacher. Vígjáték arról, hogy mit kell végigcsinálni a svájci állampolgárság megszerzéséhez. 30 éves klasszikus, szóval én is tervbe vettem, hogy valamikor megnézem.

A másik tervem, Heidi-t nézni. A dalt már kívülről tudom, mint minden svájci Google-alkalmazott :)

A nép itt svájcban úgy döntött, hogy az alkotmányba bele kell írni azt is, hogy "Minaretek építése tilos".  Ez természetesen teljesen pótcselekvés, és semmit nem old meg a muszlim lakosság kis részét kitevő fundamentalistákkal kapcsolatos problémákból, de legalább a mérsékelteket is radikalizálhatja ("Svájcban vallásszabadság van, de az iszlámot hivatalosan is utáljuk").

Ugyanakkor elutasították a fegyverexport-tilalmat, valamint elfogadták azt, hogy a repülőgépüzemanagy útadója a repüléssel kapcsolatos infrastruktúrális alapokba kerüljön, ne pedig a közútépítésbe.