tégla

Kultúra bejegyzései



 

A Steam ingyenesen letölthetővé tette a Portal játékot Mac-re, ami három-négy éve hatalmas durranás volt PC-n. Énnekem, akinek évek óta nincs Windóza, persze ez is újdonság volt, úgyhogy csütörtökön kilenc órát használtam el az életemből erre a játékra (itten Svájcban ez meglepetésszerű szünnap volt). Úgyhogy most napok óta azt tudolászom, hogy "This was a triump...", ami kábé olyan elavult, mintha az utcán azt kiáltoznám, hogy "Gerappaaaaaa....".




 

Morgen Abend im Jugendkulturhaus Dynamo: Nagy Feró és a Beatrice




 

Megnéztük az ügyeletes magyar alfahím legújabb aktuális vígjátékát. Aminek az első fele egészen tűrhető, vicces, a második felének a forgatókönyvéből meg elfelejtették a humort.

Már értem, a filmforgalmazók miért utálják, ha az ember bittorrentről tölti le a filmeket: a laptopon biztos nem néztük volna meg a végéig...




 

Tegnap este 19:40-kor legyőztem a Fruchtdrache*-t a Final Fantasy XII-ben, és kijelentettem Kinginek, hogy akkor most menjünk el a város másik végén lévő református templomba, ahol este 8-kor valami Gospel-kórus műsor lesz. Nagyon precízek voltunk, felöltöztünk, pont elértük a 151-es buszt, ami elvitt a vasútállomásra, ott várt 2 percet, átnevezte magát 152-es busznak, és elvitt a templomig.

Bennt csupa amerikai "prézdelord" meg "bornegen" dalokat énekeltek, de nagyon lelkesen, és ahhoz képest, hogy ez az adliswili helyi kórus, meglepően profin. A hangosítással volt kis probléma, a basszusgitár elnyomta a nyolcvan ember hangját, de ezt egy idő után megszoktuk (vagy észrevette magát a hangmérnök). A kislányról**, aki rendszeresen velem egy busszal jön hazafelé egy nagybőgővel***, pedig kiderült, hogy mellesleg szólót énekel, és hihetetlenül jó hangja van. Legalábbis a legutolsó Megasztárban amit még láttam, nála sokkal tehetségtelenebb énekesek nyöszögtek és kaptak tapsvihart. Itt hallgatható.

És hogy mi volt a látnivaló? A karmester csajszi, akinek kocsmárosné típusú melle és hatalmas dekoltázsa emlékeztetett minden férfit a Teremtett Világ Megannyi Szépségére.

* azért Fruchtdrache, mert használtam vettem a játékot, és aztán kiderült, hogy németül beszél

** kábé 20 éves lehet, de mostanában az nekem már csak "kislány"...

*** igazából nem nagybőgő, de hegedűnek nagy, cselló sem lehet, nagybőgőnek meg kicsi. Én mondtam Kinginek, hogy nevezzük el ezt a típust "kisbőgő"-nek, de megvétózta.




 

- Ich habe kein... ööö keine... ööö keinen Wein getrunken.
- Der Wein. Egyszerű megjegyezni: minden alkohol hímnemű németben.
- Biztos? Mi van azzal, hogy das Bier?
- A sör az nem alkohol, hanem üditőital.




 

De régen volt. Hajós még nem bohóckodott a hetihetesben, és hellóturisztra csacsáztunk a Teában...

Szemétség, hogy itt egy CD-boltban sem lehet kapni :)




 

Két évvel Robert Jordan halála után, lassan elkészül a 12. könyv. Illetve állítólag annyira hosszú lett, hogy három részre vágták, és idén csak 12. könyv első kötete jelenik meg. Kicsit Zénón-paradoxon íze van az egésznek: Akhilleusz csak írja-írja a könyveket, de az utolsó könyv az utolsó pillanatban több részre válik...

The Gathering Storm




  Tök jó kis oldalt találtam Nagy-Britannia különböző dialektusairól. Hangfelvételekkel. Anglofónoknak jó szórakozást :)



  A svájci magaskultúra kiemelkedő alakítása. Höch das Glas!



  Megmondtam, hogy létezik az ige, hogy punnyad. De tíz éven át senki nem hitt nekem. Most megkaptátok, hah!


 


  Aszittem, ez egy echte magyar közmondás. Erre most kiderül, hogy régóta létezik az angolban. Ha mondjuk sokat ittál vörösbort, és másnap fáj a fejed, akkor igyál még egy kis vörösbort: "hair of the dog that bit you".


 

A zürichi operaház a vasútállomáson rendezte meg minden idők legtöbb sörivászatot tartalmazó operaelőadását. A vonatok és kajáldák előtt, a hazafelé ingázó tömegben mászkálva. Érdekes volt.

A BBC cikkében felvételek is vannak. Éles szeműek megkereshetik a suttyomban becsempészett Google reklámot (0:59-nél)




  Wo häissisch? Min Name-n-isch Tégla.



 

Itt a Google-nél is megünnepeljük a Normálisok Napját.  Ennek jegyében:

  • ing, nyakkendő kötelező
  • fizetni kell a kávéért, csokiért
  • a pihenőszobára ki van írva, hogy "Management Only"
  • a flipper-gépek pénzzel működnek
  • a billiárdasztalokról elvették a golyókat. A portán elkérhetőek, de csak 5 után, és pénzért
  • ebédre szusi lesz, de darabja 3 frank
  • munkaidő 9-5
  • nincs konditerem
  • a csúzdákra ki van írva, hogy "csak egészségügyi ellenőrzés után"
Megpróbáltam mindennek megfelelni. Pontban kilenckor ültem le a gép elé, és azóta csak aknakeresővel játszom, meg internetes fórumokat olvasok. De már nagyon unom...


 

Nem tudom, hogyan van képük a dicfor-t szótárnak nevezni a startlapon. Itt van például a Streitaxt szó, ami egyszerűen harci fejsze.

Valamelyik hülye valahol a Streitaxt szót részenként lefordította. Streit = vita, Axt = balta, tehát Streitaxt = vitabalta. Ez ugyanaz a logika, ami szerint a szarvas angolul shitiron, a zöldborsó meg Grünweinsaltz.

 




  Állítólag vígjáték, Jim Carrey-vel. Félórán keresztül bírtuk, de ez alatt a családból senki még csak el sem mosolyodott.


 

Itt svájcban moziba járni baromság. Háromszor annyiba kerülnek a jegyek, mint a Westend-ben, és a filmeket megszakítják középen húsz perc szünettel. Ja, és minden film franciául meg németül is fel van iratozva.

Úgyhogy itt a lista, miket akarok megnézni otthon (prioritási sorrendben)

  1. Felkoppintva (kompromisszumként angolul nézzük meg, magyar felirattal)
  2. Csillagpor (a könyvet imádtam, együltő helyemben olvastam el)
  3. A Bourne-uitimátum (utána adrenalinnal telten, ruganyosan lépkedve megyünk majd hazafelé)
  4. Férjhez mész, mert azt mondtam (csak azért, mert ugyanaz rendezte, mint a Truth About Cats and Dogs filmet)
  5. Tini nindzsa teknőcök (kiskoromban imádtam. Tudtátok, hogy Angliában túl erősnek találták a nindzsa szót, ezért ott Teenage Mutant Hero Turtles címmel fut?)
  6. Transformers (ez asszem inkább Transformers.2006.pvr.dvdrip.avi)
A Megy a gőzös nem fért fel a listára. Pedig biztos forrásból tudom (Kingi papája), hogy a világosítás nagyon jó.


  Összehasonlítás képekben


  Onslaught


Régebbiek | Végére »